Tengerek urai ~ Balogh Bea Heaven versválogatás

Fotó: thomaswhitaker CC0 Csöndedbe burkolózva hullámzik a tenger, égi jel pislákol azúrkék tükrében, fénycsóvák játszanak, némán átkarollak, kitárja kapuit az éj birodalma. Félszeg érintések, el-elhaló szavak, szívdobbanásaink testvérré simulnak, ki nem hunyó lánggal csodálják egymást, belélegzem ismét lelked hívó szavát. Csöndedbe burkolózva hullámzik a tenger, angyalsereg rebben díszes öltözetben, paplanját már fölhúzta az aranyló Nap, álmaink tornácán megpihenhetsz holnap.

Fotó: Pok_Rie CC0 Fénytelen kavicstorzók elmerült ösvényeit szeli ketté a jelen, türkizkék világa még fáradtan tévelyeg. Kábulatba esett szellemhajók algával vont tatja gyöngy-csókkal simított habok ó-zamatát remegi. Ámbrás cetek láthatatlan menedéke, mi a nincs martaléka lett, halott órák sóba zárt vitrinjében ring a hullámok testén. De valahol, túl a fájdalmak öblén és a hűlt kezdetek kapuján, szivárványban virító már a sápadt est-síma lég, újra lágy sanzonú napok színtiszta hullámai becézik a part arany-koronázta keblét. Látványának képét zokogva magamhoz ölelem, hisz ezért küzdöttünk oly rég.

Festmé ny: William Halsall - Mayflower in Plymouth harbor A nap lassan estbe tompul, az óceán habos uszályára hófehér köd-fátyol költözik. Rozsdába merülő alkonyatba kanócot gyújtó, gyöngyház-szín holdvilág messzi Albion hajóját kémleli. Homállyal vont hullám-ormok fény-sziget partjai között lankadatlan reménységgel siklik. Távolba dobbanó álom-sziluettbe gyúlik a csend szíve, s szent imát dúdoló lelkek kacaja fogyatkozó percek keblén ringatózik a megtalált új haza, New England partjai felé…