Tengerek urai ~ Balogh Bea Heaven versválogatás

Fotó: Heaven Bea Kihűlt századok ódon illata gomolyog hallgatag tájak felett, fehér ködök csend-fátyla alól az elmúlás szelének hangja búg. Létük magányába roskadt sziklák kémlelik az eget, felhők pilláira az emlékezés bú-kristályai nehezednek. Káprázattá vált napok folyosóján azúr vizek halál-burkába zárt lelkek árnyképe lebeg, s az Armada szellem-roncsaira Malbay cikázó fényei hullnak..

Kép: kellepics CC0 Letűnt emlékek ösvényén bolyongok, eső cseppje koppan magányom ablakán, boldogság tünékeny leplében haldokló pillanatok tompítják szívem dallamát. Száműz a végtelen tengerek kékje, hajótörött lettem századok alkonyán, illékony köd csupán, mi emel csillagfénybe, nem találom múltam szikrázó parazsát. Ezüst könny-zuhatag márványarcom mossa, öröklétbe vésve kihunyt tegnapjaim, szilánkokká tört, szomjas tükörképem talán újjáéled világunk romjain.

Fotó: leeroy - Abandoned boats  CC 0 Társtalan évszázadok lankáin dermedt csend honol, a múlt porlepte tornya térképek lapján foszladozó tintanyom. Smaragdsziget útvesztőjében, opálszín homályban megfeneklett bárka pihen. Az acélezüst Hold pulzáló fénye vetül partjának lengedező pálmáira, titok-lakatját rájuk zárta a magány vaskulcsa. Régi korok csarnokából felszakadó túlvilági hangokat ringat hátán a hajnali szél. Borostyánban nyugvó perc-zárványok lélegzetébe fulladt suttogásuk a letűnő idő feledhetetlenségébe vész...