Tengerek urai ~ Balogh Bea Heaven versválogatás

Fotó: Unsplash CC0 Ősz-ezüst merengésben úszkál a nyugalmat érlelő alkony, lebegő pilléreken parázslik a volt udvara, mi álom-hordalékot hord a búcsúzás partjaira. Éj-morzsák vajúdásán, csillámló tűzszekerek hada világló ébredést bont. Csillagok óarannyal futtatott nászával égi ceremónia születik, sejtjeimbe éled varázsa, vállaimra a holdfény csókot terít. Remegésbe burkolt tónusaik a várakozás mámorító balzsamát masszírozzák lelkembe.

Fotó: James Zwadlo CC0 Fáradtan hull rám az est fénye, vatta-hajú pára öleli az óceánt, szívem a derengő öbölbe réved, szél-citera rezdül a suttogó pusztán. Árva csillagok halvány ecsetje platinaszínt fest az éjjel csendjére, porcelán-emlékek úszó sziluettje könnycseppet ejt a végtelen leplére. A valóság karosszékén álmodom, rőt tincseim távoli öledbe simulnak, hiányod keserű ízeit kortyolom, síró szenvedély az alkonyba porlad.

Kép: kellepics CC0 Letűnt emlékek ösvényén bolyongok, eső cseppje koppan magányom ablakán, boldogság tünékeny leplében haldokló pillanatok tompítják szívem dallamát. Száműz a végtelen tengerek kékje, hajótörött lettem századok alkonyán, illékony köd csupán, mi emel csillagfénybe, nem találom múltam szikrázó parazsát. Ezüst könny-zuhatag márványarcom mossa, öröklétbe vésve kihunyt tegnapjaim, szilánkokká tört, szomjas tükörképem talán újjáéled világunk romjain.