Tengerek urai ~ Balogh Bea Heaven versválogatás

Fotó: Tania VdB CC0 Nyárba derengőn ébred a kék lagúna, nádszálvékony pálmalevél hajlik a vízre, szépség-szomjjal átitatott lelkem gyógyszere ambróziaként cseppen szomjas bőrredőimre. Lábaimról levesz e paradicsomi bőség, messze, a habokban amazonok születnek, smaragd olíva ággal tűzdelt loknijuk lobog, kívülállókkal óidő óta nem érintkeztek. Lila levendulák között téged látlak kedvesem, -távol a parttól-, percre sorokkal kacérkodva. Talán ránk talált az örökkévalóság hírnöke, hajnalok könnymosta arcát bebarangolta.

Kép: kellepics CC0 Letűnt emlékek ösvényén bolyongok, eső cseppje koppan magányom ablakán, boldogság tünékeny leplében haldokló pillanatok tompítják szívem dallamát. Száműz a végtelen tengerek kékje, hajótörött lettem századok alkonyán, illékony köd csupán, mi emel csillagfénybe, nem találom múltam szikrázó parazsát. Ezüst könny-zuhatag márványarcom mossa, öröklétbe vésve kihunyt tegnapjaim, szilánkokká tört, szomjas tükörképem talán újjáéled világunk romjain.